Barion Pixel

Igényesen kialakított, nem mindennapi enteriőrrel rendelkező tornaterembe várjuk vendégeinket. 

Egy részletes állapotfelmérést követően holisztikus szemléletben, egyénre szabva kezeljük pácienseinket. A mozgásterápia során az a célunk, hogy a problémát kiváltó okot megtaláljuk, majd legjobb ismereteink szerint kezeljük, megoldjuk. A kezelések során a legmegfelelőbb módszereket és technikákat alkalmazzuk, hogy páciensünkkel közös céljainkat mielőbb elérjük és azt hosszútávon fenn is tudjuk tartani. 


SZAKEMBEREINK

  • Hoffmann Viktória – Gyógytornász, fizioterapeuta (tartós távollét)

Bemutatkozás: Elég sablonos lenne, ha azt mondanám, hogy „a munkám a hobbim, a hobbim a munkám” és hasonlók. Azt viszont mindenképp tudnod kell rólam, hogy nagyon szeretem azt, amit csinálok, és csak akkor kezdek bele valamibe, ha azt komolyan is gondolom, és teljes erőbedobással tudom csinálni, tudásomhoz mérten a legjobban.

Tanulmányaimat a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola befejezése után Pécsen folytattam, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán. A diploma megszerzése után az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben helyezkedtem el, ahol azóta is lelkesen dolgozom. Az ORFI-val párhuzamosan 2020 év végéig a budapesti Farkas Edith Szeretetotthonban is tevékenykedtem. 

Több mint 16 évig versenyszerűen kézilabdáztam. Ezek az évek tanítottak meg igazán csapatban dolgozni és azóta is ezt a szellemiséget képviselem. 

Hitvallásom: A kollégáim mellett a páciensekre is csapattársként tekintek, hiszen mind kellünk ahhoz, hogy a kitűzött célokat minél előbb, minél nagyobb eredménnyel elérjük.

Szakmai tapasztalatok: Reumatológiai kórképek, gyulladásos ízületi és gerincbetegségek.  A gerinc és az ízületek degeneratív, kopásos megbetegedései, csontritkulás, ortopédiai műtéteket megelőző felkészítés és az azt követő rehabilitáció. 

Tanfolyamok, továbbképzések: 

  • Mulligan manuálterápia Modul 1.
  • Sportrehabiliciós képzés 1.szint , 2. szint
  • McKenzie „A” és „B” tanfolyamok
  • Funkcionális vizsgálatok, avagy „up to date” gyors tesztek a mindennapokra
  • Kinesiology Tape kezdő, haladó I. 

Csoportos órák

Gerinctorna:

Kiscsoportos gerinctornánkon egy 60 perces átfogó, egész testet megmozgató, a törzs mély izmainak erősítésére koncentráló gyakorlatsorral várunk. 

Célunk:

  • megerősíteni a mélyen fekvő, gerincet stabilizáló izmokat,
  • kialakítani a megfelelő medencekontrollt,
  • erősíteni a törzs izmait,
  • javítani a testtartást, 
  • elkerülni a derékfájdalmat vagy megelőzni újbóli kialakulását.

Max létszám: 6 fő, min. létszám: 3 fő

Időpont:       

  • Hétfő 9:00 óra
  • Kedd 18:00 óra
  • Csütörtök 18:00 óra

Amit mindenképp hozz magaddal: 

  • kényelmes öltözet
  • közepes méretű törölköző
  • ha panaszod van, akkor a legfrissebb orvosi leletet, képalkotó felvétel (RTG, MRI stb.) írásos véleményezését

Senior torna:

Gyógytornászunk által vezetett kis csoportos torna, melyben feladatunk a mozgató szervrendszer átmozgatása, mellyel „beolajozzuk” a fájdalmas ízületeket. Az átmozgatás mellett az általános izomerő fokozására is nagy hangsúlyt fektetünk. Javítjuk a testtartást és fejlesztjük az egyensúlyt, ezzel megelőzve az idős korban gyakran előforduló eleséseket. 

Célunk: 

  • megkönnyíteni az önellátást
  • akadálymentessé tenni a mindennapi feladatokat
  • felvenni a ritmust az unokákkal 
  • fittnek maradni, amíg csak lehet

Max létszám: 6 fő, min. létszám: 3 fő

Időpont:       

  • Kedd 16:30 óra

Amit mindenképpen hozzon magával:

  • kényelmes ruha
  • közepes méretű törölköző
  • az első alkalomra: az elmúlt 1 év orvosi leletei (zárójelentések, ambuláns lapok, csontsűrűségmérés eredménye, képalkotó felvételek írásos véleményezése)

Amit érdemes tudni:

  • A torna egyes részei földön, matracon fekve történik.
  • A torna nem egyénre szabott, de a kórtörténet és a vendég megismerése alapján gyógytornászunk a csoportnak megfelelő gyakorlatsort állít össze, odafigyelve a résztvevők kórképeire.

Ha első alkalommal érkezik hozzánk, kérjük érkezzen 20 perccel korábban, hogy egy személyes beszélgetés alkalmával gyógytornászunk röviden megismerhesse Önt és átnézhesse leleteit.  

 

 

Az óra lemondására 24 órával az óra kezdete előtt van lehetőséged. Amennyiben 24 órán belül mondod le vagy egyáltalán nem történik lemondás, úgy a következő alkalommal felszámításra kerül a későn vagy le nem mondott óra díja is. 


Gyógytorna kezelési módszerek:

  • McKenzie Módszer® a nyaki, háti és lumbális gerincszakaszon alkalmazva - A McKenzie Módszer® (Mechanikai Diagnózis és Terápia®, MDT) a világ számos országában ismert és elismert vizsgálati és kezelési metódus elsősorban a gerincproblémákkal küzdőknek. Egyszerű, gyors és hatékony.

 

  • Triggerpont terápia és fascia lazító technikák - A triggerpontok az izomszövetben tapintható, nyomásra érzékeny, borsónyi csomók, melyek erős, kisugárzó fájdalmat okoznak. A kezelés során célunk az, hogy csökkentsük az izom feszülését, javítsuk a lokális keringést ezzel beindítva a terület öngyógyító mechanizmusát. A kezelés kezdetben kellemetlen lehet a fájdalmas pontra mért nyomás miatt, azonban ez fokozatosan csökkeni fog és hosszútávú eredményt tudunk elérni.

 

  • Kinesiotape - Dinamikus rögzítés egy hatóanyagmentes, rugalmas pamutszalaggal, mely képes akut vagy krónikus, ízületi-, és izombántalmak kezelésére, támogatva a szervezet öngyógyító folyamatait.